Nani&Zitus

Ez most már a második könyv, amit Lobo közreműködésével került a birtokomba (és amiért újfent ezer köszönet neki), de ezúttal Lobo mellett még két közreműködőnek szeretném leróni hálámat, vagyis köszönöm nektek is Kelly Kiadó és freeblog.

Cím alapján a Zűr van, babám! tuti nem lett volna egy olyan könyv, amire azt mondom, hogy azonnal 'bookline login' és 'megrendelés'. Pedig mostanában esküszöm, elnézőbb vagyok a szinglilétről és a nőkkel szembeni társadalmi elvárásokról szóló trendi regényekkel szemben. Lehet, hogy ez nem hangzik majd túl szimpatikusan, de nagyrészt azért hoztam és olvastam el, mert ingyen volt, és mert nekem minden kell, ami betűből van :)

Nos, Emili Giffin írása kicsit túlmegy a klasszikus alapproblémán, vagyis a párkeresés útvesztőinek témáján, és azt a kérdéskört feszegeti, miszerint az élet akkor sem fenékig tejfel, ha már megvan az a bizonyos Mr. Tökéletes (aki persze mint tudjuk, nem tökéletes, hisz senki nem az). Nincs is ékesebb példa erre Claudia és Ben kapcsolatánál. Ők ugyanis még a házasságkötés előtt megfogadták egymásnak, hogy egyikük sem akar majd gyereket. Soha, semmikor! Ben azonban két év múlva felrúgja a szabályokat és igenis gyerkzsivajt meg koszos pelenkákat szeretne maga körül tudni, szemben Claudiával, aki úgy érzi, továbbra is nélkülöz mindenféle anyai ösztönt. Oda a békés mennyország meg a fenékig tejfel, alig néhány hét kell csak nekik, hogy benyújtsák a válókeresetet.

És megindul az önmarcangolás, hogy vajon hibás-e egy nő, ha nem vágyik utódokra? Van-e valami baj a fejével, elfajzott korcs-e, ha nem akar szülni, nem akar éjjelente háromszor felkelni, hogy szoptasson, nem akar büszkén babakocsit tologatni?

Bevallom őszintén, bár a téma valós, és igenis kibeszélést igénylő, én sehogy sem tudtam azonosulni ezzel a főhőssel. Számomra valahogy érthetetlen (félreértés ne essék, NEM elítélendő), hogy egy nő ne akarjon gyereket. Már csak azért is, mert szerintem ez nem akarás, hanem ösztön kérdése. Mindig úgy gondoltam az anyaságra, hogy az a nőkben genetikailag kódolt. Igaz, hogy egyre több olyan dolgot csinálunk (munkát vállalunk, karriert építünk, vezetünk, szavazunk, hogy tovább már ne soroljam), amik mind-mind elveszik az időt a gyerekneveléstől, mégis, a család, a saját család (!) egy olyan dolog, amit semmi nem tud pótolni. Szerintem még egy tökéletes férj sem.

Ami a történetet illeti, habár kezdetben úgy tűnik, nem magáról a párkapcsolatokról szól, végül mégis átcsúszik egy olyan mederbe, hogy mit vagyunk képesek megtenni egy olyan személyért, akit igazán szeretünk. Claudia ugyanis oszt és szoroz, majd végül arra az eredményre jut, hogy ő bizony annyira szereti Bent, hogy ha más mód nincs, még akár gyereket is hajlandó szülni neki, csak visszakapja a férfit. És a történetszövés ezen pontja bennem felvet egy újabb kérdést. Vajon jó döntés „feladni önmagunkat” a szerelem oltárán? Helyes gyereket szülni azért, hogy megtartsunk egy férfit? Vagy Claudia esetleg ekkor már maga is akarta azt a gyereket?

Én egyre inkább úgy érzem, hogy a mai világ túldimenzionálja ezeket a kérdéseket. Annak idején valahogy természetes dolog volt, hogy két ember házasodott, ha egymásba szerettek, hogy gyereket vállaltak, ha már házasok voltak és így tovább. Manapság meg mindenki egyre csak töpreng ezeken a stációkon, hogy helyes-e vagy sem, csinálja-e vagy sem. Valahogy civilizációs betegség lett minden párkapcsolati kérdés.

A regény egyébként nem ilyen moralizálós, sőt kifejezetten szórakoztató olvasmány, szóval ez a poszt ne ijesszen el egyetlen olvasót sem. Az én egyetlen szokás szerinti szívfájdalmam az, hogy a happy end-et ezúttal sem tudták megspórolni. Viszont a borító nagyon tetszik, és elég erős a gyanúm, hogy a készítőnek van valami köze Fejős Éva könyveinek grafikai kivitelezőjéhez.