Nani&Zitus

Annyi remek könyv van a világon, mégis olyan kevés, amit ennyiszor képes vagyok újraolvasni, mint a Tüskevárat és a Téli berket. Bár kategorikusan az ifjúsági irodalom fiókba sorolják őket, nekem évről-évre új élményt nyújtanak, még felnőtt fejjel is.

 

A történet (talán ismertetni sem kéne) arról szól, hogyan nevel férfit egy vidéki öregember két pesti diákfiúból a Kis-Balaton nádvilágában. Ugyanakkor ez a félmondat még csak nem is sejteti, mennyi minden más is van ebben a két könyvben. Barátságról mesél ez a két regény, szeretetről, összetartozásról, együttélésről a természettel, és az emberi lélek sokszínűségéről. A felszínen talán nem ennyire komolyan, mert végeredményben ez egy szórakoztató történet, a mélyben, a sorok mögött mégis ott vannak mindezek a dolgok, hogy olvasás közben néha egy nagy sóhaj kíséretében jó nagyon csavarjanak az ember szívén.

Mert lehetetlen nem elérzékenyedni kicsit, mikor István bácsi a tüdőgyulladással viaskodó Tutajos életéért aggódik, vagy mikor az összes barát, az egész családi kör egy emberként rágja a körmét, hogy csak ne Gyula legyen az a kamasz, aki beleveszett a jeges Balatonba.

Aztán persze újra vidám dolgok történnek, a fiúk evezni tanulnak, horgásznak, vadásznak, Gyula korholja magát szemtelenségéért, amiért gyorsabban jár a szája, mint az esze, mi meg velük nevetünk, mert fiatalnak lenni alapvetően jó és gondtalan érzés.

Fekete Istvánnak olyan szófordulatai vannak ebben a történetben, amiket huszadszor is képes vagyok megmosolyogni, annyira szórakoztatóan fogalmaz, hogy az sosem unalmas, és iszonyú jó érzékkel egyensúlyoz a tájleírások, az érzelmek bemutatása, a dialógusok között, egyik sem túl sok vagy túl kevés.

Mikor olvasom ezeket a regényeket, az kicsit az Abigéllel kapcsolatos érzéseimre emlékeztet. Annyi mindennek lehet látni egy könyvet: lehet egyszerű nyári- vagy téli vakáció, de lehet nagyon komoly jellemfejlődés is. Egyik évben talán ez, a másikban inkább az, de mindig valami más. Idén inkább a mögöttes tartalma érintett meg, de lehet, hogy jövőre „csak” felfrissülés lesz két ezer oldalas klasszikus között. Őszintén ajánlom mindenkinek, hogy ne csak visszaemlékezni próbáljon rájuk a gyerekkorából, hanem alkalom adtán vegye őket kézbe újra.