Nani&Zitus

Nem tudom, hogy maradhatott ki régvolt ifjúságomból a magyar szépirodalom egyik legismertebb ifjúsági regénye, de minden esetre most bepótoltam a mulasztásomat.

Azt hiszem, nem sok mindenkinek fogok tudni újat mondani ezzel a könyvvel kapcsolatban, de azért megírom a kis beszámolómat, mert többet kaptam Szabó Magdától, mint amire számítottam.

Hűbele Balázs módon (ez sajnos jellemző rám) az első 10-20 oldal után konstatáltam magamban, hogy a Kisasszonyokhoz hasonlóan megint sikerült kikölcsönöznöm egy lányregényt. Nem mintha azokkal bármi baj is lenne, de az olvasási szenvedélyem mostanában kezd átcsapni egy olyan igénybe, hogy szomjazom a drámát, a magvas mondanivalót, az egyetemes tanulságokat…egy szóval az irodalmi katarzist.

Nos mindegy, szerencsére egész hamar rádöbbentem, hogy tévedtem, úgyhogy most ezúton is megkövetem a szerzőt. Bár első megítélésre tényleg úgy tűnhet, hogy a történet pusztán egy pesti kislánynak a vidéki nevelőintézetben zajló viszontagságos sorsáról szól, azért ennél némiképp többről van szó. Igaz ugyan, hogy a szórakoztató, gyerekes kalandokhoz képest csak diszkrét, csendes háttéreseményként, egyáltalán nem otrombán az orrunk alá dörgölve, de zajlik a dráma: a második világháború, az ellenállás, a vezérkar egy prominens tagjának aggódása kislányáért, és bátor emberek harca egy nemzet megmentéséért.

Az én szám íze szerint, szerencsére a happy end is elmarad, és a befejezés is az életnek azt az oldalát domborítja ki, ami szerintem igazán reális: a küzdést, a bánatot és nehézségeket legyűrni akarást.

Mindazonáltal ebben a regényben nem csak a cselekmény az, ami szerethető és életszerű, hanem Szabó Magda karakterei is. Nincsenek végletesen jók vagy rosszak, mindenkinek van nemes, ugyanakkor gyenge pillanata is. Még a „szent” Zsuzsannának, a főhős Gina prefektájának – akit a lányok bámulva csodálnak tiszta jelleméért –, vagy Kuncz Ferinek, a kislány nagy szerelmének az életében is elérkezik az a pillanat, mikor leesik piedesztáljáról, ugyanakkor a mindig lenézett, megvetett Kőnig tanár úrról, vagy a kérlelhetetlenül szigorú Torma igazgatóról kiderül, hogy egyáltalán nem is olyan rosszak, mint ahogy idealista növendékeik képzelték.

Nos, azzal kezdtem ugyan, hogy ez egy ifjúsági regény, de ha valakinek hozzám hasonlóan véletlenül kimaradt a tinédzser éveiből, bátran ajánlom, mert szerintem felnőtt fejjel is élmény az olvasása.

Vagy az is lehet, hogy még nem is vagyok felnőtt? ;)

Update: Végre sikerült megnéznem a könyvből készült filmsorozatot is, és attól eltekintve, hogy néhány karaktert én nem egészen így (úgy) képzeltem el, nagyon tetszett. Kőnig megszemélyesítése egyenesen zseniális volt! Persze mint a könyvekből készült filmeknél általában, itt is kihagytak dolgokat, de egyáltalán nem volt zavaró, talán az egyik legjobb ilyen típusú filmélményem eddig.